Újvidék, december 19. – Juhász Bálint, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke ma fogadta Slobodan Cvetkovićot, az Újvidéki Vásár vezérigazgatóját, akivel a tartományi parlament és az ország egyik legjelentősebb vásárszervező intézménye közötti további együttműködési lehetőségekről tárgyalt.
Juhász elnök kiemelte, hogy az Újvidéki Vásárral való sikeres partnerség évtizedekre nyúlik vissza, és a vásár gazdag hagyománya, valamint számos rendezvényének jó hírneve jelentős hajtóereje Vajdaság Autonóm Tartomány és a Szerb Köztársaság gazdasági fejlődésének.
„Az Újvidéki Vásár több mint egy évszázada képviseli gazdasági, mezőgazdasági, idegenforgalmi és egyéb lehetőségeinket, és elkötelezetten dolgozik azok népszerűsítésén a hazai, a regionális és a nemzetközi szinteken egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben is így lesz, és Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza továbbra is támogatni fogja a vásár tevékenységeit” – mondta Juhász. Hangsúlyozta az Újvidéki Vásár jelentőségét, mint a gazdasági szereplők, valamint a hazai és külföldi kiállítók találkozásának és összekapcsolódásának helyszínét.
Juhász elmondta, hogy Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza elnökeként nagy örömére szolgált, hogy közvetítőként részt vehetett abban a kezdeményezésben, amelynek eredményeként Magyarország lett a nemrég sikeresen lezárult Turisztikai Vásár partnerországa, és hogy ez a rendezvény jelentős visszhangot kapott.
Slobodan Cvetković, az Újvidéki Vásár vezérigazgatója tájékoztatta Juhász elnököt a következő évre vonatkozó terveikről, majd kiemelte, hogy már nagy erőkkel dolgoznak a 2025. év legfontosabb vásárrendezvényeinek a szervezésén, például a Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár, az oktatási, a könyv-, az energetikai- és befektetési, a turisztikai, valamint a vadászati és a halászati vásárok előkészítésén.