23. 10. 2024.Együttes ülésen vitatta meg az aktuális kérdéseket és terveket a köztársasági és a tartományi kormány

Újvidék, október 23. – Az energetika, a mezőgazdaság, a környezetvédelem és az infrastruktúra terén megvalósítható együttműködésről, közösen finanszírozott projektekről volt szó Újvidéken a Szerb Köztársaság Kormánya és a Tartományi Kormány együttes ülésén.

A két kormány elnökének meghívására az együttes ülésen részt vett Juhász Bálint, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnöke is.

Maja Gojković, a Tartományi Kormány elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ülésen megvitatták Szerbia politikai és gazdasági helyzetét. 

„Megállapodtunk abban, hogy a 2025. évi költségvetés előkészítésekor nagy figyelmet kell fordítani a közösen finanszírozott projektek megvalósítására, és arra, hogy a jövőben tervezett projektek a polgárok életkörülményeinek a javítását szolgálják majd” – emelte ki Gojković.

Miloš Vučević, a Szerb Köztársaság kormányfője hangsúlyozta, hogy jelenleg jelentős beruházások folynak Vajdaság minden részén, és a köztársasági kormány egyik fontos szempontja az egyenlő mértékű fejlődés szavatolása az ország egész területén. Hozzátette, hogy a tervezés alatt álló beruházások összértéke 1,55 milliárd euró.

Vučević reményét fejezte ki, hogy a jövőben rendszeresen sor kerül majd ilyen együttes ülésre, annak érdekében, hogy az illetékes köztársasági miniszterek és a tartományi titkárok közvetlenül tárgyalhassanak minden fontos kérdésről, amely a tartományt érinti. Javasolta, hogy ezeket a találkozókat hat havonta rendezzék meg.

A Szerb Köztársaság Kormánya és a Tartományi Kormány együttes ülését Újvidéken tartották, szimbolikusan a város felszabadulásának 80. évfordulóján.