Újvidék, szeptember 24. – Vajdaság AT Képviselőházában ma vette kezdetét a Stratégiai változások a nemzeti energiapolitikában elnevezésű Tiszta Energiatechnológiák XVII. Nemzetközi Fóruma, amelyet hagyományosan az Európai Ügyek Intézete és az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Kara szervez meg, Vajdaság AT Képviselőházának és a Tartományi Energetikai, Építkezési és Közlekedési Titkárság védnöksége alatt.
Juhász Bálint, Vajdaság AT Képviselőházának elnöke – az idei fórumot megnyitván – kiemelte, hogy a szakmai találkozó évről évre rámutat a tudomány, a politika és a gazdaság összefonódásának jelentőségére, valamint Szerbia energetikailag biztonságos, fenntartható, zöld és tiszta jövőjének kiépítésébe fektetett közös munka fontosságára.
„A nemzeti energiapolitika vonatkozásában, meggyőződésem, hogy Szerbia – a Magyarországgal való együttműködésért felelős Stratégiai Együttműködési Tanács megalapításával és különösen az energetika területén számos megállapodás megkötésével – megbízható partnerként és aktív szerepvállalóként pozicionálta magát az energiatranzíció folyamataiban.” – jelentette ki Juhász, majd emlékeztetett arra, hogy az említett Stratégiai Együttműködési Tanács első ülésén meghozatalra került a Magyarország és a Szerb Köztársaság közötti – Algyőtől Újvidékig húzódó – kőolajvezeték kiépítésének megállapodásáról szóló memorandum, amely értelmében a kőolajvezetéknek a tervek szerint 2028-ig kell megépülnie.
Juhász hangsúlyozta, hogy Szerbia az említett kőolajvezeték megépítése révén a hazai piac megbízhatóbb ellátását teszi lehetővé, valamint az újvidéki kőolajfinomító számára évi 5,5 millió tonna kőolajat biztosít, ily módon biztosítva az ellátási források és útvonalak diverzifikációját.
Tihomir Simić, a fórum vezetője kiemelte, hogy ezen fórum megtartásával Újvidék immáron tizenhetedik alkalommal képezi Délkelet-Európa energetikai gravitációs pontját.
„A közös víziónk az, hogy az új energiapolitikai javaslatokkal, a jó gyakorlat példáival és az új technológiai megoldások alkalmazásával ösztönözzük az országunkban rendelkezésre álló lehetőségek precízebb használatát.” – mondta Simić, majd hozzáfűzte, hogy ezáltal előmozdításra kerül a régióbeli országok közötti együttműködés és az energetikai fejlődés, a jövő pedig az Európai Unió vetületei felé irányul.
A fórumon a legsikeresebb energetikai projektek részére kiosztásra került a Top Energy 2024 elnevezésű elismerés. Az idei évben e neves díjban az Intra Lighting Kft., a Tehnomarket Kft., valamint egyénileg Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnökhelyettese és Ljubo Maćić, a Szerb Kormány bányászati és energetikai miniszterének tanácsosa részesült.
A fórumon részt vett Boris Novaković, Vajdaság AT Képviselőházának alelnöke és dr. Sandra Stojković, Vajdaság AT Képviselőházának főtitkára is, továbbá felszólalt Dejan Popović, a Szerbiai Energetikai Ügynökség Tanácsának elnöke, Dejan Kolaković, a Tudományos-technológiai Park igazgatója, Boris Dumnić, a Műszaki Tudományok Karának dékánja, Plamena Halacheva, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetőhelyettese, Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete, Jovana Joksimović, bányászati és energetikai minisztersegéd, valamint Bojan Vranjković, tartományi energetikai, építkezési és közlekedési titkár.