A Képviselőház elnöke

 

Juhász Bálint 1982. november 7-én született Szabadkán.

Közgazdász mesterképzését az Újvidéki Egyetem Szabadkai Közgazdasági Karán, agrárgazdaság szakirányon végezte, tudományos érdeklődési köre: a mezőgazdasági befektetések beruházás-elemzése. Alap diplomáját ugyanezen a karon ügyviteli információs rendszerek szakon, strukturális analízis és tervezés témakörben szerezte. Jelenleg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Doktori Iskolájának doktorandusza.

2006 óta tagja a tagja a Vajdasági Magyar Szövetségnek. 2007–2011 között a VMSZ alelnöke, 2007 óta folyamatosan a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának tagja, 2019 óta pedig háromszor választották meg a VMSZ Intéző Bizottsága elnökének.

2016-os indulásától a Vajdasági Magyar Közösségek Gazdaság- és Területfejlesztési Stratégiáján alapuló Vajdasági Gazdaságfejlesztési Programot megvalósító Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, amely a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének, Pásztor Istvánnak a kezdeményezésére jött létre.

2022–2024 között Kishegyes község Képviselő-testületének elnöke.

A kishegyesi önkormányzatban 2004-től tanácsnok, Kishegyes község polgármesterének tanácsadójaként 2008–2012-ig pedig az IPA határon átnyúló együttműködési projektek megvalósításáért, a helyi önkormányzatokkal és a helyi közösségekkel való együttműködésért, valamint a stratégiai dokumentumok kidolgozásáért és megvalósításáért felelős polgármesteri tanácsadó. 2007 és 2008 között Kishegyes Község Telekrendezési és Útügyi Közvállalatának megbízott igazgatója.

A 2010–2012 közötti időszakban a vajdasági beruházásokat támogató Vojvodina Investment Promotion – VIP Beruházás-támogató Alap Igazgatóbizottságának tagja. A Vajdaság Autonóm Tartomány Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenjogúsági Titkárság titkárhelyetteseként (2012–2016) a kis- és középvállalkozások fejlesztési programjaival, az aktív foglalkoztatási intézkedések előmozdításával és az IPA interregionális határon átnyúló együttműködési projektek megvalósításával foglalkozott.

Egyetemista cserediákprogram keretében egy szemesztert a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Európa-tanulmányok Központjában töltött. Az Uniós intézmények és szervek működéséről, az európai integrációs folyamatokról és a projektmenedzsmentről szóló szakértői tanulmányait 2008-ban az Európai Parlamentben, Gál Kinga képviselő hivatalában, gyakornokként folytatta.

A National Democratic Institute (NDI), a Robert Schumann Institute, a HUN-IDA UNDP, a Belgrade Found for Political Excellence, a Széchenyi István Szakkollégium és a Local Agency for Democracy számos képzésén vett részt, majd oktatóként és előadóként is kipróbálta magát.

Nős, három gyermek édesapja.

 

Kapcsolatba lépni 

email: juhasz.balint@skupstinavojvodine.gov.rs

Tel: +381 21 487-4102; 487-4107

 

Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza

Platon vladika 1

21101 Újvidék

Szerb Köztársaság